Hírlevél 2026. január – Fagyosan, de mozgalmasan indul az új év az iparágban!

Építeni a holnap Európáját ma

Az „Építeni a holnap Európáját ma” című 2025-ben készült kiáltványban az Építőipar 2050 Szövetség (Construction 2050 Alliance) nyílt felhívást intézett az EU intézményeihez az építőipar stratégiai szerepének megerősítéséért. Az ágazat az EU hozzáadott értékének közel 10%-át adja, 25 millió embert foglalkoztat, és kulcsszerepe van a klímacélok elérésében, hiszen az épületek felelősek az energiafogyasztás 40%-áért és a CO₂-kibocsátás 36%-áért.

A szövetség öt prioritást jelöl meg 2024–2029-re: a dekarbonizációt, a körforgásos gazdaságot, a versenyképesség és megfizethetőség javítását, a készségek fejlesztését, valamint a digitalizáció és innováció felgyorsítását. A dokumentum kiszámíthatóbb szabályozási környezetet, harmonizált szabványokat és szorosabb együttműködést sürget az ipar és a jogalkotók között annak érdekében, hogy az épített környezet érdemben hozzájáruljon Európa fenntartható, versenyképes és ellenálló jövőjéhez.

A cikk teljes terjedelmében a Beton újság 2025. decemberi számában olvasható!  

Az EECFA építési piaca 2027-ig

Az EECFA legfrissebb téli előrejelzése szerint a délkelet-európai építési piac kilátásai 2027-ig mérsékelten pesszimisták, főként Románia gyengébb teljesítménye miatt, miközben a régió többi részén továbbra is volt növekedés az elmúlt években.

Az EECFA legfrissebb előrejelzése szerint a délkelet-európai építési piac 2027-ig összességében lassuló pályán marad, elsősorban Románia gyengébb teljesítménye miatt. Bulgáriában és Szlovéniában mérsékelt növekedés várható, főként EU-támogatású infrastrukturális és ipari beruházások révén, míg Horvátországban a lakásépítési piac dinamikája bizonytalan. Szerbiában a mélyépítés visszaesése mellett az EXPO 2027 projektjei jelenthetnek élénkülést. Magyarország az EECFA regionális elemzésében szintén szerepel, ahol a 2025–2027-es várakozásokat lefelé módosították: a fellendülés üteme mérsékelt maradhat, és nagymértékben függ az uniós források lehívásától, valamint az állami és ipari beruházások újraindulásától.

Forrás: EECFA előrejelzés (Tervlap, Proidea.hu)

Fotó:    EECFA

Alapelvárássá válhat az okosotthon az új lakásokban

Az okosotthonok mára már nem luxusnak számítanak, hanem egyre inkább az új lakások alapfelszereltségévé válnak. A fejlesztők 2026-tól kezdve szinte minden új társasházba legalább egy belépő szintű okosotthon-csomagot építenek be, amely a fűtés- és hűtésvezérlést, okoskapcsolókat és szenzorokat foglalja magában.

Európai trendek szerint 2029-re a digitális otthonok penetrációja elérheti a 42%-ot az új építések és felújítások körében. A fejlesztések a prediktív automatizáció és a rendszerek integrálhatósága felé haladnak, lehetővé téve a lakó szokásaihoz alkalmazkodó működést.

További bővítések, például gépi szellőztetés vagy víz- és csőhálózati szenzorok integrálása is egyre gyakoribb. A vásárlók értékelik a kényelmet, és a rendszer bővítésére is hajlandóak. Az okosotthonok nemcsak komfortot, hanem piaci értéknövelő tényezőt is jelentenek, miközben a beruházói költség alacsony.

Forrás: Pénzcentrum

Fotó: Getty Images

Adventi elismerés a jövő szakembereinek

A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) idén is csatlakozott a Pécsi Rotary Club adventi kezdeményezéséhez, amelynek célja a fiatal tehetségek támogatása és példamutató teljesítményük elismerése. A vállalat számára kiemelten fontos az utánpótlásképzés segítése és a helyi közösségek erősítése, ezért évek óta aktív szerepet vállal hasonló kezdeményezésekben.

 Az idei évben a DDC 150.000 forint értékű pénzjutalomban részesítette Zilai Zsoltot, a Baranya Vármegyei SZC Angster József Technikum, Szakképző Iskola és Szakiskola tanulóját, aki szorgalmával, elhivatottságával és szakmai fejlődésével méltán vívta ki az elismerést.

A díjat ünnepélyes keretek között 2025.12.19-én Pécsett, a Széchenyi téren adta át Nehr László, a Beremendi Cementgyár gyárigazgatója.

„Hiszünk abban, hogy a jövő szakembereinek támogatása közös felelősségünk. Az ilyen elismerések nemcsak visszajelzést adnak a fiatalok munkájáról, hanem motivációt is jelentenek számukra ahhoz, hogy kitartóan, értékteremtő szemlélettel haladjanak tovább az útjukon. Büszkék vagyunk arra, hogy ebben a folyamatban a DDC is szerepet vállalhat.” – hangsúlyozta Nehr László.

Forrás: Duna-Dráva Cement Kft.

Fűthető betonpadok Pécs körzetében!

Pécs közterein új, fűthető betonpadokat helyeztek el, amelyek a hideg hónapokban is kényelmes pihenőhelyet biztosítanak. A padok különlegessége, hogy a beton anyagszerkezetébe integrált technológiával, csövek vagy fűtőkábelek nélkül termelnek hőt, és intelligensen vezérelhetők. A fejlesztést a pécsi Voltocrete startup valósította meg, miközben a padok üzemeltetése megújuló energiaforrásokkal is lehetséges.

A Holcim Magyarország a projektben csökkentett karbonlábnyomú cementtel működött közre, kiemelve a beton tartósságát és fenntarthatóságát. Az innováció hozzájárul az élhető városi terek kialakításához, növeli a közösségi terek használhatóságát, és demonstrálja a beton anyag technológiai potenciálját. A pécsi átadó csupán az első lépés, a terveik szerint a jövőben további településeken is telepítenek hasonló innovatív utcabútorokat.

Forrás: Holcim Magyarország

Márványba vésett örökség

A Reference Grand Prix versenyen a Mapei Csoport leányvállalatai a világ minden tájáról neveznek legkiemelkedőbb projektjeikkel.  „Ebben a nemzetközi mezőnyben díjat nyerni nem pusztán elismerés, hanem a legjobbak közé tartozást jelenti. Az egri beruházás újabb bizonyítéka annak, hogy a magyar építőipar világszínvonalú teljesítményre képes” – mondta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.

Az Egri Főszékesegyház Magyarország második legnagyobb egyházi épülete. A klasszicista stílusú bazilika 1831 és 1837 között épült Hild József tervei alapján. Az épület közel 190 éves fennállása alatt elkerülhetetlenné vált a szerkezeti elemek, a tetőszerkezet, a belső díszítések, valamint a márványburkolatok felújítása.

A rekonstrukció tervezését és lebonyolítását a Hadas Építész Kft. végezte Rudolf Mihály DLA építész vezetésével. A 2019 és 2024 között zajló felújítás során kiemelt figyelmet kapott a történeti építési megoldások és a korszerű technológiák összehangolása, az épület hosszú távú megőrzése érdekében. A Mapei szakértői a megrendelő igényeihez igazodó, egyedi rétegrend kidolgozásában vettek részt, biztosítva a természetes kőburkolatok tartós és műemléki környezethez illeszkedő megújítását.

A projekt jól példázza, hogy a korszerű, környezetbarát építőanyagok és a szaktudás együttes alkalmazása miként járulhat hozzá kiemelkedő történelmi épületek megőrzéséhez.

Forrás és kép: MAPEI