Mi manapság a társadalom akarata?
A népmesék mottója „jótett helyébe jót várj”. Ma inkább az individualizmus, önmegvalósítás, az egyéni pénzügyi nyereség maximalizálása a cél, másokra való tekintet nélkül. Ez a „szemet szemért, fogat fogért” elméletnek kedvez. A társadalomnak jelentős számú vesztese is van, nőnek a jövedelmi különbségek, az eladósodás. A gazdasági és politikai vezetés, sőt, a hétköznapi ember is gyakran ellenérdekelt a – várhatóan kényelmetlenséget okozó – változásokban. A szakembereknek pedig fő jellemzője a tudomány és a technika mindenhatóságába vetett vakhit.

Most többnyire egy kiválasztott probléma harcos aktivistáinak városi csoportjai a leghangosabbak. Egyetlen megoldás látszik célravezetőnek. A Massachusetts Egyetem tudományos munkatársa, James Ephraim Lovelock biofizikus és vegyész 2009-ben megfogalmazta a „fenntartható visszavonulás” elméletét. Szerinte: „Már nem civilizációnk ´fenntartható fejlődéséről´, hanem ´fenntartható visszavonulásról´, az élőhelyek gyökeres megváltozásáról, a puszta élet folytathatóságának lehetőségéről kellene beszélnünk. A Föld ilyen civilizációs elvárások mellett képtelen eltartani 8 milliárd embert. Megoldás: visszatérni/előre lépni a technika egy, a bioszféra által még tolerált szintjére egy másfajta társadalmi struktúrában.”

És az építészet? Melyek is a „fenntarthatatlan társadalom” építészetének ismérvei?
Elsősorban a rohamos urbanizálódás és velejárói. A falvak kiürültek, a tömegek a városokba áramlottak, az ember a maga alkotta dimenziók közé szorult. A városok elszakadtak a közvetlen ellátó területüktől is. „Minden nemzetnek, minden éghajlatra ugyanolyan házat ajánlok”, mondta Le Corbusier a múlt század elején, és ez sok helyen meg is valósult. Az épületeink legtöbbje hatalmas, fosszilis energiaráfordítással előállított vegyszerkeveréknek tekinthető. Virtuális raktárakból szállított, egyre rövidebb élettartamú, káros anyagokkal teli, vissza nem forgatható termékekből állnak. Ismerős már a „beteg épület szindróma” is, ami a beépített káros anyagok belső légtérbe kerülésével betegíti meg a városi embert, aki élete 85-90%-át épületben tölti.

Alapállításként a „fenntartható visszavonulás” legáltalánosabb szempontjai javasolhatók az építészek számára is. Rövidítve az R.C.R., vagyis Reduce, Conserve, Recycling:

R, a terheléscsökkentés: a földhasználathoz, az anyag-, víz-, és energiahasználathoz, a szilárd hulladék-, és szennyvízképződéshez,
C, a megőrzés: az élőlények, a kultúrák és az épített környezet sokféleségéhez és különbözőségéhez,
R, a visszaforgatás: az építőanyagokhoz és az épülethasználathoz köthető.

A teljes cikk itt olvasható: Építészfórum
Fotó: Gini Papp